„Két hónap közel 40%-kal csökkentettük a töltési veszteséget.

És ami legalább ilyen fontos: a legjobb dolgozóink megbecsülvbe érzik magukat.”

A Hódkertész egy kizárólag termelők tulajdonban álló, elsősorban gyümölcs- és zöldség-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás, mely híres fejlett logisztikájáról. Nagyon sok terméküket helyben csomagolják kilós vagy éppen 500 grammos tálcákba – általában emberi közreműködéssel.

Sok termék nagyon kényes, a méretük, alakjuk változó, ezért a teljes automatizálás nagyságrenddel drágább lenne, mint amennyi hasznot hozna, ugyanakkor a Hódkertésznél tudták, a költségek csökkentéséhez erre nincs is feltétlenül szükség.

Arra fókuszáltak, illetve fókuszáltunk inkább, ami kis beruházással mérhető és javítható, és ez a kiadagoláskor jelentkező túltöltési veszteség. A csomagok ugyanis, lévén változó méretű zöldségekről vagy gyümölcsökről van szó, némileg mindenképpen nehezebbek lesznek, mint az előírt minimum.

A dolgozónak másodperceik vannak arra, hogy megsaccolják, hogyan optimális a paradicsomok eloszlása, ezért a rendszer nem avatkozik be a folyamatba azzal, hogy mondjuk jelez, ha például egy nagyobb paradicsom kisebbre cserélésével néhány gramm felesleg-csökkenés lenne elérhető, de abban segíti őket, ha nagy eltérés van, hogy hány darabot kell levenni, vagy rátenni.

Ehelyett beazonosítja a dolgozókat, és folyamatosan figyeli, hogy melyikük milyen veszteséggel dolgozik, azaz hosszú távon hány kiló vagy akár tonna veszteséget “termel”. Ez egyrészt azért előnyös, mert így figyelni és jutalmazni lehet a legjobb dolgozókat, ezáltal mindenki érdekeltté válik, hogy ne csak arra figyeljen, hogy a munka kész legyen, de arra is, hogy a veszteség hogyan alakul. Másrészt a legjobbak taníthatják, segíthetik a gyengébben teljesítőket, így a teljes csapat hatékonysága tovább növekedhet.

Nézzük meg együtt, az Ön cégénél mi lehet a legcélravezetőbb megoldás!

Kérjen visszahívást most, hogy minél hamarabb hozhassuk a számokat.