Közel 100 telephely, több ezer eszköz, sokszor nehezen bejárható helyszínek – a bennünket megbízó tanuszoda számára a leltár napokig tartó küzdelem. Nem csoda, hogy a lehető legritkábban leltároztak, és mindig nagy eltéréseket állapítottak meg: sokszor kerültek elő elvben leselejtezett tárgyi eszközök, máskor pedig a telephelyek közt gyakran vándorló eszközök bukkantak fel másutt, mint ahol éppen lenniük kellett volna. A leltár ma már nem 3 napnyi kiesést jelent, hanem csupán 3 órás elfoglaltságot: gyakrabban kerül rá sor, és az eredmény a korábbiakkal szemben mindig pontosan tükrözi a valós helyzetet. Mutatjuk, hogyan csináltuk!
A kihívások
A tanuszoda leltározási rendszerének kiépítésekor a következő kihívásokkal kellett megbirkóznunk:
- Az eszközök száma olyan nagy, hogy a leltározásra általában használt androidos eszközök már nem tudják kezelni őket.
- Számos helyszínen nincs internet, így a rendszernek offline is működnie kell.
- A leltározás számos olyan helyiséget is érint, aminek gipszkarton fala van. Az RFID technológia ezeket a falakat nem érzékeli, így alapesetben nem tudja megkülönböztetni, mi van a falon túl, már egy másik helyiségben.
- Nagyon sok olyan eszközzel dolgoznak, mely rendszeresen vándorol az egyes helyszínek között. Ezeket elvben minden átmozgatás esetén iktatni kellene, de ez gyakran elmarad.
A kialakított rendszer
A tanuszodának kialakított rendszerünk végül a következő lépésekkel lett teljes:
- Webböngészőben elérhető alkalmazás, ami egy központi szerverre, adatbázisba menti az adatokat.
- A helyszíni leltározást mobil alkalmazás támogatja.
- Adatkapcsolat a központi nyilvántartással.
- Eszköz adatok
- A helyszín és helyiségeinek adatai
- Leltárívek fogadása és az eredmény visszaadása
- Az alkalmazás offline is működik, csak a be- és kijelentkezéskor, valamint az adatok le- és feltöltésekor igényel kapcsolatot a központi szerverrel, ami WiFi kapcsolattal megoldható.
Az RFID leltár előnyei
Az RFID egy vezeték nélküli rendszer, amely két fő összetevőből áll: címkékből és olvasókból. Az RFID-olvasók képesek rádióhullámokat kibocsátani az RFID-címkékre, és jeleket fogadni az RFID-címkéktől. Az RFID-olvasók által az RFID-címkéktől kapott rádiójelek azonosítási és egyéb információkat tartalmaznak, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az RFID-címkével ellátott objektumhoz.
- Lényegesen gyorsabb, mint a papír alapú, vagy vonalkódos leltározás – saját tapasztalatunk szerint 3 nap helyett 3 óra.
- Az olvasó nagy hatótávolsága lehetővé teszi, hogy az eszközök zömét gyorsan megtalálják.
- Az eredmény már mobilon is ellenőrizhető, az ellenőr is gyorsan bejárhatja akár az egész helyszínt.
- A szerverre bármikor elküldhető a leltár eredménye, így a webes alkalmazásban a vezető bármikor ellenőrizheti a leltár állapotát.
- A leltár elvégzése papírmentessé tehető, így környezetbarát.
A példaként jelzett helyszínen napok helyett órákra csökkent a leltár elvégzése, valamint egy hagyományos, papíralapú leltárhoz képest lényegesen gyorsabban ellenőrizhető és felhasználható az eredmény.
Lépjen velünk kapcsolatba és nézzük meg együtt, az Ön cégénél mi lehet a legcélravezetőbb megoldás!